ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ EZT NEM HISZEM EL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, mégsem próbálom meg a rövidzárlatot. Helyette tovább fúrtam. Találtam a falban valami érdekeset. Egy következő réteget. Még nem tudom biztosan mi lehet, de szürkésbarna színű.  Úgyhogy folytatom tovább a fúrást, kiváncsi vagyok, mi ez.

Két drótot akartam a konnektorba dugni, melyek egymáshoz érnek. De ezt azért nem tartom jó ötletnek, mert ha elmegy az áram, akkor én itt koromsötétbe kerülök! Bele se merek gondolni! Akkor mivel világítsak? A hűtőből is elmnegy az áram, meg mindenhonnan! Ráadásul lehet, hogy a levegő is elfogyna, mert mi van, ha valami elektromos berendezés nyomja ide a levegőt?

Nem rossz az ötlet, de nagyon kockázatos! Mégse merek belemenni...Megnézem, mi ez a réteg.

Nem tudom szavakkal leírni, mennyire kétségbe vagyok esve. Nincs is kedvem írni. Azt se tudom, mikor sírtam utoljára...de ezekben a napokban nem egyszer jött ki könny a szememből...borzalmas és egyben elviselhetetlen. Minthsa ki akarnék törni egy kis ketrecből de nem tudok.

Sohasem kívánom senkinek ezt az érzést.

Arra gondoltam, hogy rövidzárlatot csinálok. Ha a környéken elmegy az áram, akkor az hátha gyanús lesz. Ha pedig valaki visszakapcsolja, akkor tudom, hogy nem vagyok egyedül. Drukkoljatok.

Üdv!

Me egész nap fúrtam, hamarosan meglesz a 10 centi. Közben spórolok a kajával és a vízzel is, már nem mintha nem lenne elég 2-3 hónapra. Rengeteg élelem van. Patkányok azóta sem jönnek. Már nagyon bezártságérzetem van, és ez egyre inkább fokozódik. Már nemis tudom, hány órája nem láttam napfényt.Jó lenne már kint, mert nehezen viselhető el ez a félhomály.

Kész vagyok. Teljesen kimerültem. Egészen mostanáig fúrtam a falat. Haladtam egy olyan öt centit. De ez még mindig semmi. Legalább háromszor ennyit kell még fúrnom, hogy átérjek a fal másik oldalára. De még így sem vagyok benne biztos, milyen vastagságú a fal. Mert lehet akár 5 méteres. Lehet 10 centis is. De az is lehet, fúrok egy keveset és már át is jutottam valahova.

Kis lyukat kell elképzelni. Egy tenyérnyi méretű lyukat fúrok.Most eszek szalámit kenyérrel és fekszem le. Már nagyon hiányzik minden és mindenki :( Közben írtak az MTI-től, hogy részletesen számoljak be mindenről. Megmutattam nekik ezt a blogot. Kiváncsian várom, mit lépnek.

Az a baj, hogy akárhol kopogtatom a falat, mindenhol tömör beton van jelen. A szellőző körül is. A szellőző tudjátok mekkora? Kb mint egy egy lefolyó, ami a mosdóban vagy egy kádban van. Egy kicsit talán nagyobb, de nem sokkal. Egy patkány épp, hogy befér rajta. Szóval ez csak egy lyuk.

Üdv mindenkinek!

Ma 8 órát aludtam. Új erővel indulok neki a napnak. Folytatom a fúrást. Amit említettetek, hogy a szellőző körül is fúrjak jó ötlet, már ott már tegnep reggel elkezdtem a fal bontását :) Bár túlzás, mert alig látni valamit. Szerszámok nélkül marha nehéz!

Találtam egy hatalmas zacskót. Ebbe fogom gyűjteni a szemetet. Már annyi lom összegyűlik lassan, hogy nem fogok semmit sem találni.

Az éjszaka folyamán azonban nem jött egy árva patkány sem. Még azért otthagyom a kaját, hátha jön. A szüleim teljesen kész vannak. Még mindig itt vannak Fogarason, addig nem mennek el, amíg meg nem találnak. Sajnálom őket. Meg mindenkit, aki aggódik értem, de én voltam a hülye, hogy ilyen helyre jöttem. Inkább aludtam volna Róbertnél vagy Mariannéknál.

Amúgy igen, megfordult a fejemben, hogy lehet-e több szoba is rajtam kívül. Már tettem ez irányba kísérletet: a szellőzőbe számtalanszor üvöltöttem, de semmi jel vagy hang. Ha meg lenne valaki a szomszédban, meg kellett volna hallania a zajt amit a fúrással keltek.

Közben ahogy böngészem az internetet, még mindig nem látom sehol magam. Tényleg ennyire leszarnak az emberek?? Vagy valami idiótának néznek? Szserintem senki nem fogja fel a helyzetem komolyságát!!!!

Folytatom a fúrást.

Odatettem kaját a szellőzőhöz. Levettem rola a rácsot, pontosabban berugdostam. Ha jön egy patkány, ráakasztok egy üzenetet, ugyanis van szigetelőszalag. Ezzel viszont csak az a gáz, hogy folyamatosan figyelnem kell, mikor jön. Ráadásul ha még meg is jön, mire hozzáérnék, el fog szaladni. Vagy mi van, ha megharap? Mindenesetre ráírtam egy darab papíra, hol vagyok és hogy segítsenek. A papírt a ragasztócsíkkal együtt letettem a lyuk elé, hogy mire akció van, ne kelljen sokat szarakodnom.

Na úgyhogy jöhet patkány, egér, sikló, madárpók, akármi :)

Kicsit megmosakodtam, hogy felfrissüljek. Ellenőriztem a szellőzőnyílást, és érzem, hogy áramlik be rajta a levegő. Ez jó, tehát megfulladni nem fogok. Már ha el nem gázosítanak. Elgondolkodtam már azon is, hogyha valaki játszadozik velem, akkor hogyan fog ide bejönni hozzám? De megint visszajutok az eredeti kérdéshez: hogyan hozhat be ide, ha csak a falak vesznek körül? Nincs ésszerű magyarázatom. Láttátok a kocka című filmet?

Létezik egy elmélet, miszerint egy zárt kockába be lehet jutni ha kifordítod és a belseje a külseje és akkor bezárod az egész világot. Elképzelhető, hogy valami hasonló módon kerültem ide? Lehetséges, hogy valamit variáltak a dimenziókkal? Kezdek meghülyülni.

Azt hiszem, sokáig leszek még itt. Mind a négy fal tömör beton. A plafon is. Elkezdtem fúrni minden irányba, de ugyanaz a helyzet. Én még ilyet nem láttam. Szó szerint ez egy betonkoporsó. Azon gondolkodom, hogy ha van viszont szellőző, akkor valamivel össze kell, hogy legyen kötve a helyiség. Ha a levegő jön valahonnan, akkor van valahol egy másik helyiség. Esetleg a szabadból is jöhet.

Generátornak is lennie kell, vagy pedig a terület közművesített. Ha van internet is, akkor inkább az utóbbi. Ezeket persze már mind megvitattuk MSN-en a hozzátartozókkal. A keresés mostmár nyomozásnak számít, állítólag egy nagyon jó szakembert kaptam. Már vele is kommunikáltam MSN-en keresztül.Egyenlőre nem nagyon tudnak mást csinálni a helyszínelésen és a kihallgatásokon kívül. Erről jut eszembe, Róbertet és Mariannt is kihallgatták a nap folyamán, mindketten ugyanazt mondták, amire én is emlékszek.

Próbálom nyugtatni magam, hogy minden rendben lesz. Ha belegondolok, megvan mindenem, ami a túléléshez kell. Kaja és víz van. Meg WC is. Meg mosdó is. Ezek a legfontosabbak. Közben pedig folyamatosan dolgozunk a kijutáson. Akármilyen sokáig is leszek itt, ki kell jutnom.

Eljutott a hírem az MTI-ez is. Ha ők tudnak rólam, akkor mostmár az egész ország tud. Közben folyamatosan fúrom a falat, de baromi fárasztó. Mintha csak egy börtöncellából akarnék megszökni, olyan ez az egész. Most megpróbálom a többi falat is fúrni, hátha valamelyiknek gyengébb az anyagszerkezete.

Most valamivel jobban aludtam. Sokkal jobb álmodnom, mert olyankor nem ebben a szobában vagyok, hanem valahol máshol. De amikor felkelek, újra szembesülök a helyzet komolyságával és ismét ktségbe esek.

Reggel sírtam.

Még mindig nincs semmi nyomravezető eredmény. A szüleim és mindenki más nagyon aggódik. Étvágyam sincsen. Valahogy nem tudok most enni.Újra nekiálltam az ásásnak.

Kimerültem...nem bírom tovább...feladom...ennyit a fúrásról. 12 órája ezzel szenvedek, de sokat mondok, ha haladtam 2 centit. Az a baj, hogy ez a fal nem olyan mintha csak elválasztana valamitől. Ha megkopogtatom, tömény masszának tűnik, mintha a vastagsága több méter lenne. Amióta pedig elkezdtem fúrni, egy lyukat nem találtam benne, csak egybefüggő anyagot. Nem tudom ez mennyire érthető. Persze csinálom tovább...

Kezdek mostmár megőrülni. Nem is tudom, hány órája vagyok már itt. Teljesen börtönben érzem magam mostmár. Őszintén szólva eleinte még érdekes is volt, mert azt hittem, csak szórakoznak velem vagy ilyesmi, de mostmár nagyon el vagyok keseredve. OK, hogy van itt miondenféle ellátmány, de időnként rámtör a klausztofóbia és ez rettenetes. A szívem ilyenkor egyre gyorsabban ver, izzadni kezdek és rámtör a fulladás érzet,. Olyan, mintha nem kapnék levegőt, el se tudjátok képzelni, mennyire hihetetlenül bezártságérzetem van itt!! Nem érzem a levegőt!!

A rendőrség nem tud mit kezdeni a tulajdonossal. Nincs semmiféle bizonyíték ellene. Egyedül a kamera felvétele van meg, de az is csak azt bizonyítja, hogy elhagytam az épületet éjjeli 3:34-kor. A rendőrök nem találtak nyomokat arra vonatkozólag, hova mehettem volna. Fogaras újságában megjelent egy pár soros hír rólam, hogy eltűnt egy magyar. Rohadtul bőbeszédűek, mit mondjak. Azonban továbbra is kutatják a közeli erdőket, ezekben a percekben is. Váltóműszakban dolgoznak.

Próbálok belemerülni a számítógépbe. Híreket olvasok, ilyenek. Az őrületbe kerget ez a félhomály, meg hogy nincsennek nyílások a szobában! Élve eltemetve érzem magam, több méter mélyen a föld alatt. Annyira halálfélelmem van ettől, hogy úgy érzem be fogok kattanni.

Félek. Nagyon.

Találtam egy extra villanykörtét! :D

Tudjátok mire gondolok?

Arra, hogy kísérleteznek velem. Nem hinném, hogy véletlen lenne, hogy két hónapi élelmet idetettek hozzám és az se véletlen, hogy a szoba "viszonylag" komfortos. Ez egyértelműen arra utal, hogy valakik figyelnek és arra kiváncsiak, hogyan jutok ki. Vagy éppen hogyan halok meg. Bár ezidáig sem találtam kamerát, számtalan módon figyelhetnek. Le mis töltöttem egy keylogger keresőt, nem loggolják-e amit írok. Eddig semmi. Talán valami speciális kamera lenne a falakba építve? Vagy valami különleges technikával átlátnak a falon?

Addig mindenesetre nem nyugszom meg, amíg nem találok nyílást a falon. Ide valahogy be kellett hoznbi az itt lévő tárgyakat. És persze engem is. AZ nem létezik, hogy ne legyen ajtó. Ha kell, szétverem az egész szobát.

A lyukkal, amit 5 órája fúrok, akárhogy nézem, alig haladtam valamit :( nagyon kemény ez a beton. Jó lenne valamiféle szerszám, hogy könnyebben jöjjön a fal. Közben megettem még egy vajaskenyér-szalámi kombinációt. Direkt ezeket eszem, mert a konzervek tovább bírják. Minden romlandót előbb eszek meg, mert ki tudja, mikor jutok ki innen.

A kommentelőnek válaszolva pedig: igen, megnéztem a szekrények nagy részét, a fiókokban találtam néhány további tucat konzervet, pár felesleges holmit mint például sapkát, kesztyűt, tűt, cérnát, régi román pénzeket, üveggolyót, papírdarabokat, kanalat, kulcsot, huzalokat, gombokat. Semmi említésre méltót.

Na elkezdtem verni a falat. Az egyik kommentelő javaslatára folyamatosan vizezem, hogy könnyebben tudjam ütni. Az egyik sarok mellett kezdtem el, megpróbálok minél mélyebbre hatolni. Kurvára kemény ez a beton egyébként, nem egyszerű ez, de nem érdekel. Addig verem, amíg lyukat nem találok. Ha kell, egész nap, egész éjszaka ütni fogom a falat. Az egyik széklábbal ütöm, csak közben megálltam pihenni. A kenyerek és a zsemlék leginkább a Tescos-ra hasonlítanak. Legalábbis ha hasonlítanom kellene őket valamihez. A rendőrség már nyomoz a boltokban is, Róbert és Mariann az erdőt kutatják.

Itt a föld is beton, teljesen simára le van csiszolva. Először nem értettem hogy miért van ennyi víz itt, amikor van saját mosdóm. De most az előbb, ahogy meg akartam mosni az arcom, majdnem elkapott a hányinger. Olyan klóros fertőtlenítőszagú a csapvíz hogy ihatatlan. De legalább mosakodni lehet vele.

Megint elment a net! Azt hittem besokkalok! Rettenetes érzés ez, mert ilyenkor elvesztek minden kapcsolatot a külvilággal! A panzió tulajdonosát még mindig faggatják, de csak annyit mnond, hogy ő már akkor rég aludt, amikor én kisétáltam a panzióból.

Közben tüzetesen átnéztem magam, hogy nincsennek-e rajtam, tűszúrásnyomok vagy bármi egyéb jelek. Nem találtam semmit. Egtyenlpőre a kutatócsport se talált semmit. Az a baj, hogy az egész panzió, meg úgy a környék egy teljesen elhagyatott, erdős helyen van, ráadásul hegyek övezik a régiót. Gyakorlatilag bárhol lehetek a környéken, akár a hegy gyomrában is. Csak azt nem értem, hogy honnan jön az áram, meg az internet. Meg úgy egyáltalán hogyan keletkezett a szoba, ha nem találok rajta egy darab nyílást se.

A szüleim és a barátaim alig akarják elhinni, mondják, hogy kell lennie kijáratnak is. Ha egyszer vannak bent bútorok és tárgyak, akkor valahol be kellett jönniük. Csakhogy ha tízezerszer is fogom átnézni a szobát, akkor sem fogok találni egy kurva nyílást sem.

Nemrég ettem szalámit meg hozzá zsemlét, vajjal. A kenyér és a zsemle úgy látom, tartós. Bár nem tudom, meddig állnak el ezek a termékek. Szerintem valami bevásárlóközpontba vehették, mert ilyeneket általában ott lehet kapni. Talán nem lenne hülyeség utánanézni, kik vásároltak ennyi vizet, kenyeret és konzervet a közelmúltban. Meg is mondom a szüleimnek, mert úgy látszik, ezek a rendőrök síki hülyék. Még én adjam a tippeket.

Képek pedig (bocs a szar miőségért, dehát ez van):

Egyetlen fényforrásom, nameg a hűtő:

Sziasztok!

Nehezen tudtam aludni. A szüleim és a rendőrség emberei egész éjszaka fennvoltak. Kutyákat és mostmár a tűzoltókat is bevonták. Olyan helyet keresnek, amely alkalmas lehet rejtett pincék kialakítására. A közelben azonban mégcsak borpincék sincsennek, így elég nehéz rájönni, hol is lehetek pontosan. Írtam a Fókusz című műsornak is, leírtam részletesen, mi történik. Itt egy helyi újságíró készített egy hírt, hamarosan megjelenek valamelyik újságban is. Utána szerintem Magyarországra is átjut a hír. Nem baj, tuidják meg minél többen, mi történik velem!

Egyébként egész éjszaka félálmomban azzal voltam elfoglalva, hogy visszaemlékezzek az elmúlt éjszakámra. Azonkívül, hogy lefeküdtem aludni a panzióban, semmi másra nem emlékszem. Az viszont furcsa, hogy minden nap emlékszem az álmaimra, akkor viszont nem álmodtam semmit. Biztos vagyok abban, hogy valami tudatmódosító injekciót kaptam, nem tudok más magyarázatot. De a Nou Youth panzió tulajdonosát bevitték a fogarasi rendőrségre kihallgatni. Közben beszélek Róberttel és Mariannal is, jönnek ők is a környékre.

Hibáztatják magukat, amiért nem aludtam ott. Azt mondják, erőszakosabbnak kellett volna lenniük, mert nagy felelőtlenség volt egy jó barátjukat csak úgy elengedni egyedül, ráadásul aki részeg is. Én mondtam nekik, hogy most ne okolják magukat, én voltam a hülye barom állat, hogy beültem hogy egy taxisra bíztam magam.

Elkezdtem kaparni a falat, hátha van alatta valami réteg, de olyan az egész mintha egy föld alatti koporsóban lennék.

Közben felbontottam egy ilyen halkonzervet mert már halok éhen. Hozzá kenyeret eszek. Az ízük tök átlagos, semmi érdekes. Remélem nincs bennük méreg. De én most lefekszek lassan aludni mert fel szeretnék kelni úgy, hogy ez csak egy rossz álom volt.

Emberek!

Mostmár egyre jobban kezdem azt hinni, hogy ez nem a valóság! Komolyan mondom nektek, hogy ez csak egy álom, nem lehet más! Ilyen nincs és nem is lehet! Egyre zavarbaejtőbb ez az egész!

A panzió tulajdonosa azt állítja, hogy fogalma sincs hogyan tűntem el, de a panzióban van egy biztonsági kamera, ami mindent rögzít. Apáék visszanézték. Nem fogjátok elhinni!! Éjjeli 3:34-kor kabát és minden nélkül egyszerűen kisétáltam az ajtón! A cuccaim valóban ott vannak most is a panzióban. De ez felfoghatatlan! Kisétáltam az ajtón!!!!

Esküszöm nektek, hogy lefeküdtem aludni és onnantól kezdve se kép se hang, itt ébredtem fel ugyanazokba a ruhákba ahogy ott lefeküdtem! Vagyis egyetlen egy alsóba! És nincsennek itt azok a ruháim, ahogyan az állítólagos felvételen kisétáltam! Akkor hogy lehet ez? Valaki leöltöztetett az erdő közepén majd elkábított? De egyáltalán: miért nem emlékszek arra, hogy kisétáltam az ajtón? Erre csak egy magyarázat lehet. Engem bedrogoztak. Ez biztos. LSD vagy valoami más, de ez abnormális. Vagy esetleg a felvételt hamisították meg, mindenesetre a szüleim és a rendőrség hisznek nekem.

Nem, nem és nem emlékszek rá, hogy kisétáltam volna az ajtón éjjel! Ez így egy nagy baromság! Jó mi?? Ez az egész mostmár regénybe illő. Hihetetlen! Állítólag jön a helyi média is reggel Cartisoara-ra. Remélem minél hamarabb eljut máshova is ami velem történik! Már minden ismerősöm tudja, mi van, mindenkinek elmondtam, akinek csak tudtam. Mindenki aggódik. De legfőképpen én.

A panzió tulajdonosa tehát szart se tud, de van egy hiztelesnek látszó megkérdőjelezhető felvétele, amin kisétálok az éjjel közepén a szabadba. Ez több mint vicces!

Anya most írt MSN-en, hogy megtalálták a panziót! A rendőrök ott vannak, épp a tulajdonossal beszélnek ezekben a percekben is. Merem állítani, hogy ezek mind egytől-egyig szervkereskedők! Egyébként is hallottam arról, hogy Románia tele van velük! Remélem beszélni fog a mocsok!

Az a baj, hogy közben folyamatosan jár az agyam. Elméleteket gyártok és ez nem jó. Eszembe jutnak a filmek, amikor elmebeteg gyilkosok bezárnak embereket helyiségekbe, hogy aztán szadista módon kínozhassák őket.

De a leginkább aggasztóbb, hogy az egész olyan mintha a Fűrész sorozatokba csöppentem volna bele. Gondolkodni kezdtem. Miért van ennyi kaja itt a szobában? És miért van internetem? Valaki arra kiváncsi, képes vagyok-e kijutni és ezt élvezi? Vagy valaki arra kiváncsi, hogy az internet megmenti-e az életem? Mindenesetre nem látok kamerákat sehol. És nincs belső hálózat sem. Routert sem találtam, legalábbis webes felületen nem. De van belső IP-m, és pingre is válaszol az eszköz.

A letöltésem 500, felfele 110-el megy az adat. De bármilyen IP lekérdezésre a proxy szerver címét dobja ki. Kábelnetnek tűnik az egész. Nyilván van a szoba körül jól kiépített infrastruktúra, mivel van áram is. De mondjuk ez ki a f@szt érdekel? Jelentéktelen dolgok ezek. Manapság egy erdő közepén is van már internet. Viszont egyre aggasztóbb, hogy nem látom a napot, a természetes fényt. Szerencsére azonban tudom, mennyi az idő, hála ennek a laptopnak. Jajj istenem, csak el ne romolj, kérlek!!

Apáék továbbra is kutatnak...

Na én ezt nem bírom! Elhúzogattam a szekrényeket, már amennyire tudtam, benéztem minden bútor mögé és alá, de mindenhol csak falba ütköztem. Kérdem én, hogy a francba tudták egyáltalán berendezni ezt a szobát?!

Egyáltalán hogy hozták be a szekrényeket, és hol helyezkdeik el a helyiség? Apáék már itt vannak valahol a környéken. Anya Fogarason van a rendőrségen. Ő azért nem jött el, mert akkor nem tudnánk hogy tartani a kapcsolatot, hiszen én innen csak internetezni tudok. Az idegállapotukról inkább nem beszélek. Apa szinte folyamatosan beszél mobilon anyával, ő pedig most is írja nekem MSN-en, mi történik. Közben oda-vissza kommunikálunk, hogy merre menjenek. Azt a kurva panziót azonban még mindig nem találták meg. Mondtam nekik, hogy Nou Youth a neve. Nem értem, miért nem lehet kikeresni egy cégböngészőbe.

Feltételezem, hogy itt vagyok valahol a panzió alatt, hol lehetnék másdhol? Egy éjszaka alatt nem vihettek el az 51-es körzetbe. Megnéztem a Google Earthen is hol lehet a panzió, megadtam a koordinátákat. De ez a román rendőrség még balfaszabb mint a magyar, állítom.

Van egy jó és egy rossz hírem. A rossz hír az, hogy szakadozik az internetem. A jó pedig az, hogy beszéltem a szüleimmel MSN-en keresztül, itt vannak Fogarason és a rendőrség is már keres engem.

A panziót eddig nem találták meg, de mondtam nekik, hogy hol keressék, merrefele.

Közben folyamatosan dörömböltem a falakon, de reménytelen. Fájnak a kezeim. A hozzászólásaim között kb olyan 1-2 óra telik el, ezalatt folyamatosan keresgélek a szobában valami kiútra utaló jelet. De semmi. Egy ágy, mellette egy szekrénysor, amellett egy kis fürdőkabin a mosdóval. A túloldalon a hűtő, mellette egy szekrényen további élelem, itt előttem pedig az asztal és rajta a gép. A gép egy régebbi Asusd A6RP modell, angol nyelvű Windows XP-vel, szerintem másolat.

Eddig se az RTL klubtól, se a TV2-től nem válaszoltak! :( Tényleg ennyire komolytalannak tűnök??!! Nem hiszem el! Itt vagyok egy rohadt szobába bezárva, mintha el lennék temetve, és senki nem vesz rólam tudomást?? Emberek!!!!!!!! Segítség!!!!

Ez egy élő blog, itt vagyok egy zárt szobában a föld alatt vagy hol, internetkapcsolattal!!! RÖHEJ AZ EGÉSZ!!!!

Úgy vettem észre, hogy akárhova lépek fel, akár chatre, akár fórumra, mindenki hülyének néz. Már írtam a két hazai nagy kereskedelmi televíziónak is, hátha rávetik magukat a dologra. Vagy csak túlreagálom az egészet? Lehet hogy csak meg akar viccelni valaki? Nem tudom...

A nap egész kellemesen indult. Már egy hete újra felvettem a kapcsolatot régi kollégáimmal, akikkel jó lett volna találkozni. Egy közös projectben vettünk részt az IBM keretei között. A cég angol ügyfelei számára kellett különböző biztonsági foltozásokat csinálnunk néhány programban. Ott ismertem meg Róbertet és Mariant. Mindketten fogarasiak. A Bolyain végeztek, kiváló szakemberként ismertem meg őket. Róbertnek a biztonságtechnika, míg Mariannak a műszaki programozás a szakterülete. Nekem teljesen mindegy, milyen munkát adnak, azt általában jól végzem el, viszont hátrányom, hogy hamar kifáradok. Nem tudok egyfolytában sokáig a gép előtt ülnöm, fel kell állnom kis időre, mert nagyon elfárad az agyam a koncentrálásban.

Brightonban laktunk egy közös szállóban, nagyon jól éreztük magunkat ott. Miután a projekt véget ért, miundenki hazament. Ők Erdélybe, én vissza Nyíregyházára. Ettől függetlenül tartottuk a kapcsolatot továbbra is.

A napokban le is beszéltük, hogy mikor érnek rá, mikor mehetek hozzájuk Erdélybe, majd elindultam. Elég hamar oda is értem, bár a határon kellett egy kicsit várni, hosszú volt a sor. Ha az ember átjut a határon, nem ismeri fel, hogy egy másik országban van. Ez a régió mindmáig megőrizte hagyományait. Bár itt-ott kissé rosszabb az utak minőségre, mégis mintha Magyarországon járna az ember. Egy régebbi tipusú Mazda 323-al mentem, amit egész jó áron vettem meg annakidején. Nem sajnáltam a rossz utaktól, hamarosan el is adom - feltéve ha még megvan és kijutok innen.

Róberttel és Mariannal Cartisoara központjában találkoztam. Ez egy kisváros itt Erdélyben. Ők egyébként csak barátok voltak, soha nem volt viszonyuk - amit érdekesnek találtam, vagy volt, csak nem beszéltek róla. Örüétönk egymásnak, hogy újra találkoztunk, majd megbeszéltük hogy elmegyünk az egyik közeli bárba meginni valamit. Nem is gyalogoltunk sokat. A kocsimmal leparkoltam a bár előtti parkolóban, majd bementünk. Nekem tetszett a hely. KIsméretű volt, de nagyon hangulatos. Időközben beszélgettünk mindenről, itattuk egymást, a végére már alig bírtuk.

- Így ne merjél nekem autóba ülni! - figyelmeztetett Róbert

- Ne aggódj! Feltalálom én magam! - válaszoltam.

- Ha akarod, aludhatsz nálunk. Vagy Mariannéknál - mondta Róbert. Mariann bólogatott.

Mivel tudtam jól, hogy még ők is a szüleikkel élek, cseppet sem akartam zavarni. Egyébként is megbeszéltük, hogy elalszok majd valami panzióba, úgyhogy nem támogattam az ötletüket.

Végül az összejövetel után egy Nou Youth nevű panzióban szálltam meg, ami Cartisoara, magyarul Kercisóra környékén van. Taxival mentem oda, miután a többiektől elváltam. A panziót a taxis ajánlotta, aki ráadásul tudott magyarul!

Az E68-as útról letértünk, majd egy mellékúton folytattuk az utat. Emlékszem rá, hogy sűrű, erdővel borított helyen mentünk végig. Mivel nem voltak fények, és a fák mindent beárnyékoltak, koromsötét volt. Bevallom, nem volt túl jó az előérzetem. Csak mentünk-mentünk mintha céltalanul bolyongnánk. Az alkoholt még mindig éreztem, kezdtem álmosodni is. Gőzöm se volt, mennyit jöttünk, mikor indultunk el. Csak mentünk bele az éjszaka sötétjébe. Már meg akartam kérdezni a taxist, hogy mégis árulja már el, hova visz, amikor láttam, hogy meg fog állni.

A sofőrben nem volt semmi különös, a kocsiban beszélgettünk néhány általános dologról mint a politika, az időjárás, Magyarország és Románia viszonyai. Nem volt semmi különös magában a panzióban sem, azonkívül hogy kissé koszos volt. Egyszerű, családi házhos hasonló épület volt. A tetőterében szobák voltak kialakítva kisméretű erkélyekkel. Belépve az ajtón, egy kis kávézóban találtam magam. A panzió tulajdonosa egy bajuszos, kopasz, alacsony termetű ember volt. Megkérdeztem, mennyibe kerül itt egy éjszaka, már nem mintha nem bólintottam volna rá bármilyen összegre. Fizettem, ő ideadta a kulcsokat, majd az emeleten a hármas szobába mentem.

Úgy gondolom, valahol itt lehetek, vagy az épület alatt, vagy a környékén, de még mindig nem ért idea rendőrség, holott anyáék már rég itt vannak Fogarason Nyíregyházáról. Ilyen lassú az intézkedés vészhelyzet során?