Megint elment a net! Azt hittem besokkalok! Rettenetes érzés ez, mert ilyenkor elvesztek minden kapcsolatot a külvilággal! A panzió tulajdonosát még mindig faggatják, de csak annyit mnond, hogy ő már akkor rég aludt, amikor én kisétáltam a panzióból.
Közben tüzetesen átnéztem magam, hogy nincsennek-e rajtam, tűszúrásnyomok vagy bármi egyéb jelek. Nem találtam semmit. Egtyenlpőre a kutatócsport se talált semmit. Az a baj, hogy az egész panzió, meg úgy a környék egy teljesen elhagyatott, erdős helyen van, ráadásul hegyek övezik a régiót. Gyakorlatilag bárhol lehetek a környéken, akár a hegy gyomrában is. Csak azt nem értem, hogy honnan jön az áram, meg az internet. Meg úgy egyáltalán hogyan keletkezett a szoba, ha nem találok rajta egy darab nyílást se.
A szüleim és a barátaim alig akarják elhinni, mondják, hogy kell lennie kijáratnak is. Ha egyszer vannak bent bútorok és tárgyak, akkor valahol be kellett jönniük. Csakhogy ha tízezerszer is fogom átnézni a szobát, akkor sem fogok találni egy kurva nyílást sem.
Nemrég ettem szalámit meg hozzá zsemlét, vajjal. A kenyér és a zsemle úgy látom, tartós. Bár nem tudom, meddig állnak el ezek a termékek. Szerintem valami bevásárlóközpontba vehették, mert ilyeneket általában ott lehet kapni. Talán nem lenne hülyeség utánanézni, kik vásároltak ennyi vizet, kenyeret és konzervet a közelmúltban. Meg is mondom a szüleimnek, mert úgy látszik, ezek a rendőrök síki hülyék. Még én adjam a tippeket.
Képek pedig (bocs a szar miőségért, dehát ez van):
Egyetlen fényforrásom, nameg a hűtő:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek