Úgy vettem észre, hogy akárhova lépek fel, akár chatre, akár fórumra, mindenki hülyének néz. Már írtam a két hazai nagy kereskedelmi televíziónak is, hátha rávetik magukat a dologra. Vagy csak túlreagálom az egészet? Lehet hogy csak meg akar viccelni valaki? Nem tudom...

A nap egész kellemesen indult. Már egy hete újra felvettem a kapcsolatot régi kollégáimmal, akikkel jó lett volna találkozni. Egy közös projectben vettünk részt az IBM keretei között. A cég angol ügyfelei számára kellett különböző biztonsági foltozásokat csinálnunk néhány programban. Ott ismertem meg Róbertet és Mariant. Mindketten fogarasiak. A Bolyain végeztek, kiváló szakemberként ismertem meg őket. Róbertnek a biztonságtechnika, míg Mariannak a műszaki programozás a szakterülete. Nekem teljesen mindegy, milyen munkát adnak, azt általában jól végzem el, viszont hátrányom, hogy hamar kifáradok. Nem tudok egyfolytában sokáig a gép előtt ülnöm, fel kell állnom kis időre, mert nagyon elfárad az agyam a koncentrálásban.

Brightonban laktunk egy közös szállóban, nagyon jól éreztük magunkat ott. Miután a projekt véget ért, miundenki hazament. Ők Erdélybe, én vissza Nyíregyházára. Ettől függetlenül tartottuk a kapcsolatot továbbra is.

A napokban le is beszéltük, hogy mikor érnek rá, mikor mehetek hozzájuk Erdélybe, majd elindultam. Elég hamar oda is értem, bár a határon kellett egy kicsit várni, hosszú volt a sor. Ha az ember átjut a határon, nem ismeri fel, hogy egy másik országban van. Ez a régió mindmáig megőrizte hagyományait. Bár itt-ott kissé rosszabb az utak minőségre, mégis mintha Magyarországon járna az ember. Egy régebbi tipusú Mazda 323-al mentem, amit egész jó áron vettem meg annakidején. Nem sajnáltam a rossz utaktól, hamarosan el is adom - feltéve ha még megvan és kijutok innen.

Róberttel és Mariannal Cartisoara központjában találkoztam. Ez egy kisváros itt Erdélyben. Ők egyébként csak barátok voltak, soha nem volt viszonyuk - amit érdekesnek találtam, vagy volt, csak nem beszéltek róla. Örüétönk egymásnak, hogy újra találkoztunk, majd megbeszéltük hogy elmegyünk az egyik közeli bárba meginni valamit. Nem is gyalogoltunk sokat. A kocsimmal leparkoltam a bár előtti parkolóban, majd bementünk. Nekem tetszett a hely. KIsméretű volt, de nagyon hangulatos. Időközben beszélgettünk mindenről, itattuk egymást, a végére már alig bírtuk.

- Így ne merjél nekem autóba ülni! - figyelmeztetett Róbert

- Ne aggódj! Feltalálom én magam! - válaszoltam.

- Ha akarod, aludhatsz nálunk. Vagy Mariannéknál - mondta Róbert. Mariann bólogatott.

Mivel tudtam jól, hogy még ők is a szüleikkel élek, cseppet sem akartam zavarni. Egyébként is megbeszéltük, hogy elalszok majd valami panzióba, úgyhogy nem támogattam az ötletüket.

Végül az összejövetel után egy Nou Youth nevű panzióban szálltam meg, ami Cartisoara, magyarul Kercisóra környékén van. Taxival mentem oda, miután a többiektől elváltam. A panziót a taxis ajánlotta, aki ráadásul tudott magyarul!

Az E68-as útról letértünk, majd egy mellékúton folytattuk az utat. Emlékszem rá, hogy sűrű, erdővel borított helyen mentünk végig. Mivel nem voltak fények, és a fák mindent beárnyékoltak, koromsötét volt. Bevallom, nem volt túl jó az előérzetem. Csak mentünk-mentünk mintha céltalanul bolyongnánk. Az alkoholt még mindig éreztem, kezdtem álmosodni is. Gőzöm se volt, mennyit jöttünk, mikor indultunk el. Csak mentünk bele az éjszaka sötétjébe. Már meg akartam kérdezni a taxist, hogy mégis árulja már el, hova visz, amikor láttam, hogy meg fog állni.

A sofőrben nem volt semmi különös, a kocsiban beszélgettünk néhány általános dologról mint a politika, az időjárás, Magyarország és Románia viszonyai. Nem volt semmi különös magában a panzióban sem, azonkívül hogy kissé koszos volt. Egyszerű, családi házhos hasonló épület volt. A tetőterében szobák voltak kialakítva kisméretű erkélyekkel. Belépve az ajtón, egy kis kávézóban találtam magam. A panzió tulajdonosa egy bajuszos, kopasz, alacsony termetű ember volt. Megkérdeztem, mennyibe kerül itt egy éjszaka, már nem mintha nem bólintottam volna rá bármilyen összegre. Fizettem, ő ideadta a kulcsokat, majd az emeleten a hármas szobába mentem.

Úgy gondolom, valahol itt lehetek, vagy az épület alatt, vagy a környékén, de még mindig nem ért idea rendőrség, holott anyáék már rég itt vannak Fogarason Nyíregyházáról. Ilyen lassú az intézkedés vészhelyzet során?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.