Ma este volt egy újabb utazásom, ha lehet így nevezni. A biztonság kedbvéért fél adagot vettem most be, a tablettát megfeleztem egy késsel. Ez a szer teljesen elfeledteti velem a jelent. Az ember más valóságokat pillant meg, látja a múltja összefüggéseit, megérti és megtapasztalja korábbi cselekedeteinek rendszerét, mi mire hatott és hogyan.

És az ember eszébe juttat olyan dolgokat amikre nem szívesen emlékszik :(

Elmondom hogy volt részletesen, hogy megértsétek. Sokan bizonyára azt hisztitek, hogy egy szerencsétlen hülye lettem aki már drogokhoz nyúl. Ez azonban nem igaz. Akárkik is állították össze, nem voltak hülyék, mert olvastam én is az LSD-ről, meszkalinról, egyebekről, míg az csak bekavarja az agyat, ez amit én találtam valahogy megnyit valamit az ember elméjében.

Miután bevettem, Enyhe zsibbadást éreztem a hasamban. Kellemes volt. A zsibbadás ekkor egyre feljebb jött és gyenge kábultságot kezdtem érezni. Tudtam, hogy most kezd hatni a cucc. Mivel visszavágytam a szentélybe, rágondoltam. Ahogy ráhangolódtam, a levegőben lassan körvonalazódni kezdett (vagy inkább a szobában) maga a hely.

Először csak gyengén láttam a szoba közepén, majd lassan körülvett és benne találtam magam. De valahogy más volt mint azelőtt. Már nem ugyanaz volt. A fáklyák nem égtek az oszlopokon. A tüccskök se ciripeltek. A csillagok se voltak fenn az égen. Éppen, hogy látni lehetett valamit. Hideg is volt. Fáztam. Már nem az a barátságos, hangulatos templom volt mint a múltkor.

Elindultam a szentély felé az épület hátuljába. A szobor ott magasodott. Megpróbáltam jobban szemügyre venni, de a sötétség miatt nem láttam tisztán. Ekkor beugrott, ezt a szobrot már láttam valaahol. Ugyan nem az erősségem a történelem, de nagyjából tisztában vagyok azzal, ki kicsoda az ókori mitológiákban. Jobban szemügyre véve az alakját és a vonalait, rájöttem hogy ez nem lehet tibeti, se nem közel keleti figura, mert már láttam őt az interneten képen. Most rá is kerestem.

Ez az:

content.answers.com/main/content/img/oxford/Oxford_Mythology/0192177478.Quetzalcoatl.1.jpg

Legalábbis ennek szakasztott mása, óriási méretben. Ez ott állt előttem a maga több mint tíz méteres magasságával egyik kezében valami botot tartva. Ahogy bámult rám fenyegetően komor tekintettel, úgy döntöttem elindulok a szentély mögé, hogy találkozzak azzal a szemmel. Láttam is aa fényességet ahogy visszaverődik a falról és ekkor gyorsabb tempóban közeledtem hozzá.

Abban a pillanatban, ahogy megközelítettem, azt reméltem barátságosan fog fogadni. De nem. Elképesztően fájdalmas, hirtelen belémnyilaló szúrást kezdtem el érezni a szívem környékén. Azt hittem, hogy a szer infarktust okoz és most végem lesz. Összegörnyedtem a földre de közben éreztem, hogy az ágyon vagyok. Értitek? A templom talajára rogytam össze de közben mégis éreztem az ágyam. Érdekes volt.

Magamat láttam pár évvel ezelőttről. Biztos voltam benne, hogy ez a múlt, mivel fiatalabbnak látszottam. Épp annak a napja volt, hogy Flórával albérletbe költözünk Pesten. Már lebeszéltük az albérlővel a dolgokat, megegyeztünk az árban, szépen és jól indult minden, ahogy egy összeköltöző pár esetében.

Én akkor a főiskola mellett már dolgoztam egy kisebb web-designer cégnél. A nevét szándékosan nem mondom. Az ebédszünetben sikerült elszabadulnom, hogy találkozzak Flórával. Az előző héten bár beköltöztünk, odavittük a bútorokat, berendeztük, stb.

Már tehát minden készen állt, a lakás csak arra várt, hogy belépjünk. Flóra a panelház előtt várakozott. Már egész nagy volt a hasa, épp a hatodik hónapban volt. Már messziről mosolygott rám, ahogy észrevett, nagyon szeretett engem. Leparkoltam a kocsival, majd átöleltük egymást és elindultunk befelé. Emlékszem, hogy féltem. És izgultam. Fogalmam se volt arról, hogyan mondjam meg Flórának...

Miután beléptünk a lakásba, leültünk a nappali kanapéjára. Flóra arról kezdett el beszélni, mennyire harmónikus és jó a kapcsolatunk és úgy örül, hogy velem kezdheti el az életét. Anyagilag se álltunk rosszul és nagyon boldog volt, hogy így alakultak a dolgok.

Én azonban tudtam, hogy nem vagyok képes erre. Hamarosan 21 éves voltam, Flóra 23, ennyi idősen mint én, az ember hol lenne ilyenre felkészült? Ráadásul a mai világban se normális, hogy egy fiúnak 20 évesen gyereke legyen! Miután megtudtam, hogy Flóra terhes, természetesen örültem, láttam a felhőtlen boldogságát, emiatt fel se mertem vetni, hogy vetessük el.

Szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy bizony apa leszek, és ettől kezdve felelősségteljes életet kell majd élnem. Az anyagiakkal nem volt gond, de nem éreztem azt, hogy már készen állnék erre. Ráadásul Flóra iránt se ugyanazt éreztem már mint régebben. Valahogy...kihűlt a dolog. Nem beszélve arról, hogy  ha lekötöm magam, lőttek a külföldi terveimnek a főiskola után és nem olyan lesz a karrierem se.

Ezeket persze sohasem mertem elmondani neki. Nem akartam, hogy ezzel bármiféle bántódást okozzak vagy ilyesmi. Inkább hagytam a dolgokat a maguk módján menni.

A szem megmutatta mi történt ezután, tisztán láttam, a dolgokat: ahogy ültünk a kanapén és Flóra lelkesedett, megfogta a kezem és azt mondta:

- Te leszel a világ legjobb apája.

Már eltűnt a mosoly a számról. Flóra látta rajtam, hogy valami baj van. Már nem volt visszaút. Itt és most kellett megmondanom.

- Én...nem vagyok kész erre. - mondtam.

Ennyi se kellett neki, mert könnybe lábadt a szeme. Most, hogy kívülről láttam a dolgokat, nagyon elszégyelltem megam. Azt kívántam, bár ne én lennék.

- Hogy érted ezt? - kérdezte.

- Úgy, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ezt folytatni szeretném. - mondtam.

Flóra felállt a kanapéról, elfordult és sírni kezdett.

- Ne haragudj, de nem tudok mit mondani. - mentegetőztem, majd próbáltam átölelni, de ő eltaszított.

Rettenetes volt látni kívülről a jelenetet. Éreztem, hogy egy világ dől benne össze. Nem hittem el,. hogy én ilyen voltam. Éreztem Flóra fájdalmát, átéreztem azt a csalódottságot és kétségbeesést mint amit ő érzett. Gyűlöltem magam. Legízsvesebben egy kis rovar lettem volna, amit a földbe taposhatnék jó mélyre.

Fogtam, elmentem a lakásból és utána soha többé nem láttam őt. Vagyis őket. Gyorsan elfelejtettem mindent, azt se tudom, megszülte-e végül.

Elmerültem a tanulásba és a munkába, nem is foglalkoztam mással, csak az informatika világával, arra törekedtem, hogy én legyek a legjobb, én legyek a kiváló a többi közül. Nem akartam többé emlékezni. Fiatal voltam nagyon.

Aztán a főiskola után kikerültem külföldre, ez már szinte teljesen elfeledtette velem a dolgokat, új életet kezdtem. Azóta se tudom mi van vele, nem beszéltünk, nem kerestük egymást.

Most azonban meg kell hogy mondjam, szégyellem magam. Nagyon.

Mérhetetlenül bánom, hogy így viselkedtem. Mit ér a karrier, mit ér a pénz, ha az ember nem lehet az érzelmileg teljes lény?! Mit érek én azzal, hogy egy kifulladt, öntelt, szürkle alak lettem?! Mi értelme volt munkámbeli sikereimnek, a tekintélyemnek, ha egy dohos pincében rohadok és itt fogok megdögleni???!!!

Sajnálom nagyon, hogy erre az egészre így kellett megemlékeznem :(( Nem éreztem valami miatt magam sohase teljes embernek. Sokáig fel se fogtam, de mindig is hiányzott valami az életemből.

Remélem egyszer megbocsát :(((( bár úgyse fog, meg miért is tenné.

Megállíthatatlanul fogy a kajám. Ha mindent jól számoltam össze, 2 hétre elegendő az élelmem!!! 2 hét!! Az semmi!! Áhh, én nem sok jót sejtek :(

Ha mégis kijutok majd innen, 100%, hogy az első náthavírustól lebetegszem, krónikus gyengeségben fogok szenvedni legalább egy hétig és farkasvagságom is lesz.

Nemrég kerestem Skype-on a kintieket, sikerült beszélnem az egyik szülőmmel. Azt mondja, "A Victor gépében lévő egységgel nem tudnak mit kezdeni", ezért keresik a pendrive-ot továbbra is.

Ebből én azt vettem ki, hogy a winchesterrel nem tudnak megbírkózni? Gondolom le van kódolva a filerendszer na és? Ha jelszavas védelmet használt Victor, akkor kérdezzék meg tőle. Nehogy már ilyeneken múljon ez az egész.

Annyi mindenből kimaradok, hogy az hihetetlen. A munkatársam Róbert, aki szintén keres engem, írt pár sort azzal  kapcsolatban, hogy mi a helyzet a jelenlegi informatikai cégnél ahol dolgoztam. Új beruházások vannak készülőben, az IBM egyik osztrák nagyvállalata 60%-os támogatást ad egy új project kidolgozásához. Német bankokhoz kellene új biztonságtechnikai szoftvereket írni.

A főnököm pedig megemlítette Róbertnek, hogy simán el tudna képzelni engem ennek a feladatnak a csoportvezetőjeként és sajnálja, hogy ilyen helyzetbe kerültem mint most :(

Ráadásul idekerülésemkor pályázatot nyertünk, melynek keretében szintén új kihívásoknak néztem volna elébe. Ez van, szerencsétlen vagyok.

Ma elkapták Victort és le is tartóztatták súlyos testi sértés é emberölési kísérlet vádjával. Éjszaka találtak rá az egyetem irodájában. Zseblámpával keresett valamit, kulccsal jutott be. Az éjjeliőrnek tűntek fel a fényvillanások az iroda ablakán keresztül, így értesítette a rendőrséget.

Egyelőre nem világos mit keresett, sem az, mi az amit tud. Biztosan emlékeztek arra, amikor írtam, hogy volt nála egy pendrive rajta videófelvétellel, amely a Draco Szövetséggel kapcsolatos. Nos, jelenleg is azt vallatják a rendőrök (szerintem ezekben a percekben is), hogy mit tartalmaztak a felvételek.

Félek...mi van, ha beveszem és többé nem jövök vissza? Nem akarok meghalni. De higyjétek el, teljesen másképp tapasztalom meg a valóságot ezekkel a tablettákkal. Hihetetlen.

Viszont hallottam már olyanról, hogy LSD-t, meszkalint kipróbáló fiatalok közül páran "ottragadtak", azaz nem jöttek ki az LSD-s álmukból és elmeházba kerültek. Mondjuk én amit próbálok az nem kábítószer, az 100%, nem tudom van-e egyáltalán köze a kábítószerekhez, de valószínüleg hasonlóan viselkedik az agyban.

Arra gondoltam, mi lenne ha beszedném, és odaát megnézém mi lett volna velem, ha nem megyek aznap éjszaka a panzióba és nem rabolnak el. Szerintetek?

Lehet bevennék mégegy tablettát. Jó lenne találkozni megintazzal a szemmel!! Olyan csodálatos volt!!!

Legalább addig se fogyasztom a kajámat! De áruljátok el (kiváncsi vagyok a véleményetekre):

most szerintetek mindez csupán az agyam kotyvaléka, vagy tényleg valamiféle kitágult valóságszint, amire az anyag segít betekintést nyújtani?

Azt írja, hogy a tabletta egy növényből készült a Draco Szövetség egyik kutatási osztályán. A növény gyökerének alkaloidái erős hallucinogének, akár az LSD. De ez a növény azonban nem akármilyen hallucinációkat okoz. Sorsfordító látomásokat!

Ha kipróbálom,  találkozhatok lényekkel...halott nagyapámmal és más halottakkal is.
Az anyagot egyes sámánok  ayahuascának hívnak. Ez tartalmazza  egy dimetil - triptamin nevű anyagot, amely valójában a növény pszichoaktív alkaloidjának  tiszta kivonata. Manuel azt írja, hogy akinek beadták ezt a szert...azok olyan élményekről számoltak be, melyeket el se tudunk képzelni! Ezek a beszámolók megváltoztatták a Draco Szövetség valóságról alkotott képét.

A dimetil – triptamin egy teljesen másik csatornára állítja az agyat. A DMT beenged minket a többi csatornára is! A többi létsík itt van az orrunk előtt, átszövik valóságunk minden részét. A DMT...amit én a kipróbálástól kezdve csak spirituális molekulának hívok...elvezet bennünket  más valóságokba. Mindezek ellenére valamennyire kételkedve olvasom Manuel Simon sorait.

Ugyanakkor személy szerint mindig is fenntartottam annak lehetőségét, hogy a szellemvilágok és a természetfeletti lények, amelyekről a sámánok is beszélnek, létezhetnek valamiféle objektív formában, amellyel a halllucináló agy képes kapcsolatba lépni, azaz nem egyszerűen ugyanannak a hallucináló agynak a fantasztikus és szubjektív kotyvalléka csupán. Mindez felbátorított arra, hogy én is megtapasztaljam mindezt, ezért is próbáltam ki a szereket.

Ja és elárulok nektek mégvalamit kedves olvasóim, amit eddig szintén jobbnak láttam inkább eltitkolni:

A tabletták kipróbálása előtt nem egyszer előfordult, hogy lekapartam az egyikről néhány miligrammnyi port és felszívtam kiváncsiságból, és ily módon lőttem be magam néhány éjszakára. Ilyenkor találkoztam mindig a falban lakó barátommal, a szer lehetővé tette, hogy lássam és kommunikálni tudjak vele.

Egyvalamitől azonban futkos a hátamon a hidegÍ: az utóbbi időben már józanul is előjön , olyankor is, amikor teljesen tiszta vagyok. :-S

Mostanában reggelente mint ahogy most is, már meg sem lepődök azon, hogy testemet kívülről figyelem a mennyezetről. Szerintem ezek a tabletta utóhatásai. Bármennyire is szokatlan volt, nagyon is élvezem ezt a testetlen állapotot, a súlytalanságot, a létezés könnyedségét. Ugyanakkor már nem látok magam körül sem embereket, sem más túlvilági lényeket, csak a szobát.

Több mint 12 órával azután, hogy a látomásaim véget értek, még mindig képtelen voltam lábra állni, ez az oka annak, hogy nem írtam olyan rendszeresen erre a blogra. Sokáig nem is nyertem vissza az erőmet, az egyensúlyérzékem is csak lassan tért vissza. Ezért is maradnak ki napok. Értitek már miért esik néha nehezemre írni ide?? Értitek már miért vannak kihagyások? Nem viccből nem írok, hanem mert elképesztően gyenge vagyok! De tisztulok, legalábbis úgy érzem...

Bizonyára észrevettétek, hogy kevesebbet írok. Ennek oka van. Olyan dolgok történnek velem, melyeket nem nagyon akarok, nem merek leírni. Az utóbbi időben meglehetősen közeli barátságba kerültem a barátommal is. Megfogadtam neki, hogy kevesebbet fogok ide írni.

Cserébe ő dolgokat mutat nekem.

De inkább leírom, mi történt velem pár nappal ezelőtt. Ugyan nem szóltam nektek, de az egyik fiókban találtam néhány tablettát. Még januárban rájuk bukkantam, de nem mertem bevenni őket, mert fogalmam se volt, milyen gyógyszerek. ezek, vagy milyen hatásuk van. Az is lehet, hogy méreg.

Szóval az volt,. hogy valamelyik nap, olyan 4 óra körül (már fogalmam sincs hány óra van, teljesen elvesztettem az időérzékemet) álmosságot éreztem, de nem voltam képes aludni, inkább unatkoztam. Ekkor eldöntöntöttem, hogy lesz ami lesz, beveszek egy tablettát és meglátjuk mi lesz. Hosszas töprengés után végül lenyeltem egyet és lefeküdtem, vártam a tabletta hatását.

Egy idő után úgy döntöttem, eleget feküdtem, inkább felállok mozogni egy kicsit. Ekkor megdöbbenve tapasztaltam, hogy végtagjaimat alig érzem. Lábaim mintha nem akartak volna engedelmeskedni. Kezeim a legkisebb erőkifejtéskor is remegni kezdtek. Szédülés és hányinger tört rám, erőtlenül rogytam vissza a kanapéra. Félelmetes volt tudomásul vennem, hogy a folyamat elkezdődött és beindult. Ha egyszer elkezdődik, semmi sem fordíthatja vissza.

Agyamon átfutott az a gondolat, hogy ezt valahogy át kell vészelni. Először a hallásommal jelentkeztek a gondok. Rettenetes csengést és zúgást hallottam, majd a látásom is rohamosan romlani kezdett. A tárgyak körvonalai kezdtek elmosódni, majd mintha valami fekete rács venné őket körül. Pár másodperc múlva már az órám se tudtam elolvasni, így le kellett mondanom arról, hogy az idő múlását kövessem. Szörnyű érzés volt, ahogyan a méreg lassan felszívódott a testemben, olyan érzésem volt, mintha lassan feldarabolnának és képtelenség lenne újra összerakni a testem olyanná, amilyen volt.

Ekkor behunytam a szemem, majd ágakat és leveleket pillantottam meg. A levelek kecses erezettsége finoman szőtte át azokat. Az ágakat mintha valami finom szellő ringatta volna. Kinyitottam a szemem és újra elém tárul a sötét szoba komor képe, majd amikor bezártam, ismét elém tárultak az ágak. Ezt követően újabb minták zúdultak rám és rámtört egy még erősebb szédülésroham. Rájöttem, hogy csak akkor tudom valamelyest csökkenteni ezeket a kellemetlen érzéseket, ha teljesen vízszintesen bámulom a mennyezetet. Ha egy kicsit is jobbra vagy balra fordítom a fejem, máris forogni kezdett velem a világ, leküzdhetetlen hányinger kíséretében. Amikor újra lehunytam a szemem, még nagyobb intenzitással törtek rám a kígyózó minták, mintha csak el akarnának lepni és lehúzni valami sötét mélységbe.

Aznap írt nekem Manuel Simon. Írta, hogy a hatóságok elől menekül, és azt mondta, szeretne ő is véget vetni ennek az egésznek. Megemlítette a tablettákat a fiókban, azt mondta, használjam azokat és megkapom a válaszokat. Hát így történt. Megbántam. Olyan élményem volt, amit képtelen vagyok leírni. Ma írtam Manuel Simonnak, mi ez a szer. Várom a választ.