Bizonyára észrevettétek, hogy kevesebbet írok. Ennek oka van. Olyan dolgok történnek velem, melyeket nem nagyon akarok, nem merek leírni. Az utóbbi időben meglehetősen közeli barátságba kerültem a barátommal is. Megfogadtam neki, hogy kevesebbet fogok ide írni.

Cserébe ő dolgokat mutat nekem.

De inkább leírom, mi történt velem pár nappal ezelőtt. Ugyan nem szóltam nektek, de az egyik fiókban találtam néhány tablettát. Még januárban rájuk bukkantam, de nem mertem bevenni őket, mert fogalmam se volt, milyen gyógyszerek. ezek, vagy milyen hatásuk van. Az is lehet, hogy méreg.

Szóval az volt,. hogy valamelyik nap, olyan 4 óra körül (már fogalmam sincs hány óra van, teljesen elvesztettem az időérzékemet) álmosságot éreztem, de nem voltam képes aludni, inkább unatkoztam. Ekkor eldöntöntöttem, hogy lesz ami lesz, beveszek egy tablettát és meglátjuk mi lesz. Hosszas töprengés után végül lenyeltem egyet és lefeküdtem, vártam a tabletta hatását.

Egy idő után úgy döntöttem, eleget feküdtem, inkább felállok mozogni egy kicsit. Ekkor megdöbbenve tapasztaltam, hogy végtagjaimat alig érzem. Lábaim mintha nem akartak volna engedelmeskedni. Kezeim a legkisebb erőkifejtéskor is remegni kezdtek. Szédülés és hányinger tört rám, erőtlenül rogytam vissza a kanapéra. Félelmetes volt tudomásul vennem, hogy a folyamat elkezdődött és beindult. Ha egyszer elkezdődik, semmi sem fordíthatja vissza.

Agyamon átfutott az a gondolat, hogy ezt valahogy át kell vészelni. Először a hallásommal jelentkeztek a gondok. Rettenetes csengést és zúgást hallottam, majd a látásom is rohamosan romlani kezdett. A tárgyak körvonalai kezdtek elmosódni, majd mintha valami fekete rács venné őket körül. Pár másodperc múlva már az órám se tudtam elolvasni, így le kellett mondanom arról, hogy az idő múlását kövessem. Szörnyű érzés volt, ahogyan a méreg lassan felszívódott a testemben, olyan érzésem volt, mintha lassan feldarabolnának és képtelenség lenne újra összerakni a testem olyanná, amilyen volt.

Ekkor behunytam a szemem, majd ágakat és leveleket pillantottam meg. A levelek kecses erezettsége finoman szőtte át azokat. Az ágakat mintha valami finom szellő ringatta volna. Kinyitottam a szemem és újra elém tárul a sötét szoba komor képe, majd amikor bezártam, ismét elém tárultak az ágak. Ezt követően újabb minták zúdultak rám és rámtört egy még erősebb szédülésroham. Rájöttem, hogy csak akkor tudom valamelyest csökkenteni ezeket a kellemetlen érzéseket, ha teljesen vízszintesen bámulom a mennyezetet. Ha egy kicsit is jobbra vagy balra fordítom a fejem, máris forogni kezdett velem a világ, leküzdhetetlen hányinger kíséretében. Amikor újra lehunytam a szemem, még nagyobb intenzitással törtek rám a kígyózó minták, mintha csak el akarnának lepni és lehúzni valami sötét mélységbe.

Aznap írt nekem Manuel Simon. Írta, hogy a hatóságok elől menekül, és azt mondta, szeretne ő is véget vetni ennek az egésznek. Megemlítette a tablettákat a fiókban, azt mondta, használjam azokat és megkapom a válaszokat. Hát így történt. Megbántam. Olyan élményem volt, amit képtelen vagyok leírni. Ma írtam Manuel Simonnak, mi ez a szer. Várom a választ.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.