ádám83 2010.01.08. 19:47

Ma rajtaütésszerűen elfogták ezt a bizonyos Manuel Simont. Két órán keresztül tartott a kihallgatás. A férfi teljesen tiszta. Valóban szállítmáányozik egy ismeretlen cégnek, de ő csak egy alkalmi sofőr, ez minden.

A vallomása szerint három éve felkereste őt egy férfi egy szállítmányozós munkaajánlattal. Azóta csinálja. 2002, 2006, 2007-ben és most, 2009 novemberében volt sofőr, mindegyik alkalommal annyi volt a dolga, hogy nagymennyiségű élelmet tegyen le a Fogaras-Brassó felé vezető út egyik pihenőhelyén. A férfi először csodálkozott is, hogy mi az, hogy csak úgy ott kell hagynia a rakományt a semmi közepén, de már megszokta, elmondása szerint elég jól fizették.

A pihenőhelyet szintén ellenőrizték, semmit nem találtak. Az a feltételezés tehát, hogy a fényképen az ő monogramja szerepeljen, kilőve. Ez a Manuel Simon egy 50 év körüli büntetlen előéletű polgár.

A bejegyzés trackback címe:

https://theroom.blog.hu/api/trackback/id/tr221657510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gordon Freeman 2010.01.08. 20:40:27

hmm...
a magyaroknak nincs az a szerkezetük, hogy a földön húzzák, és mutatja vmi kis kijelzőn, hogy mi van a föld alatt? /nemtom mi a neve, sry:D/
Azzal kéne átmenni a terepen, és meglátnák, hogy mik vannak a föld alatt...ha megoldható...

Sad vagyok 2010.01.08. 21:52:53

Gordon!

De pontosan hol is keressék azzal a detektorral?

Gordon Freeman 2010.01.09. 11:23:19

Nah ez az ami gondot okoz! először én arra gondoltam, hogy ahova lerakja a fuvart, ott abban a körbetben kb. 200-300 négyzetméteren!

Sad vagyok 2010.01.09. 11:45:34

Áááh! Az ott tutira csak egy átadási pont.

ádám83 2010.01.09. 12:32:44

Ez a Manuel Simon ugy fogalmazott, hogy ő csk egyszerűen otthagyta az árút. Meg lett neki mondva, hogy nem kell várakoznia ott, jött érte egy előre odarendelt taxi és elvitte.

Őt ez nem is nagyon érdekelte, csak az hogy megkapja a pénzét.

Gordon Freeman 2010.01.09. 13:00:55

Sad vagyok!!
ez is egy lehetőség, és nem kizárt...
süti beállítások módosítása