Na épp most beszéltem a szüleimmel. A rendőrség elindult azon az útvonalon, amerre én is tartottam. Az egész ugyanis azzal kezdődött, hogy elmentem Erdélybe néhány barátomhoz, akikkel már régen találkoztam. Tavaly ismertem meg őket, kint dolgoztunk Angliában egy cégnél, de megbeszéltük, hogy majd elnézünk egymáshoz látogatóba. El is indultam hozzájuk, találkoztunk, este beültünk egy bárba meginni néhány sört, majd mentem a panzióba ahol kibéreltem egy szobát. A panziót én magam találtam, a többiek mondták, hogy a környéken rengeteg van.
Addig minden rendben is ment, amíg lefeküdtem aludni. Egészen addig, amíg itt keltem fel! Akkor az első dolgom az volt, hogy ütni-vágni kezdtem a falakat ahol csak tudtam. Ordibáltam, ahogy csak tudtam. Most is folyamatosan elordítom magam, hogy valaki halljon meg, de semmi. Tömör falak vesznek körül! Egyszerűen hihetetlen!
Két órán keresztül vertem a falat, üvöltöztem, az sem érdekelt, hogy van a helyiségben számítógép. Utána felvettem a kapcsolatot a külvilággal, már tudnak rólam a hozzám tartozók. De annyira elfáradtam, és ki vagyok merülve, hogy írni sincs erőm!
Próbálok higgadt maradni. Emlékszem rá, hogy volt egy dokumentumfilm, ami a túlélésről szólt. Itt elmagyarázták, hogy vészhelyzetben a pánik és a stresszelés okozza a kimerültséget és ez okozza a legnagyobb energiaveszteséget. Úgyhogy most megpróbálok nyugodt maradni, akármennyire is fullasztó itt lenni. Nem tudok mit csinálni, mert négy tömör fal vesz körül. Inkább megpróbálok kapcsolatba lépni minél több emberrel az interneten keresztül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek