ádám83 2009.12.10. 15:36

Közben úgy döntöttem, írok egy mailt Victor Danielának. Ha valakit egyéniségnek lehet nevezni, akkor őr igen. Az egyetemen tanít, megírom neki, mi történt velem, és hogy egy kicsit nézzen körül az intézményben. Egyszóval szaglásszon. Kiváncsi vagyok, mit fog nszólni a történetemhez.

Victorral egyébként már kiskorunk óta ismerjük egymást és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Igaz, pár hónapja nem beszélünk mert én nagyon el voltam foglalva Angliában a munkám miatt. Victor az átlagnál sokkal zárkózottabb ember volt. Nem volt egy társasági ember, megvolt neki a saját kis világa. Sokan furcsának tartották.

Ő egyben a munkája megszállottja volt, ritkán lehetett látni a városban és az egyetemen kívül. Képes volt napokat ott éjszakázni kutatásai miatt. Hogy pontosan mivel is foglalkozott, azt senki sem tudta megmondani. Sokan őrültnek nézték. Egyszer rá is kérdeztem, mivel foglalkozik.

- Tényleg, mit is csinálsz tulajdonképpen? Mire kellenek neked azok a szerencsétlen fehér egerek? – kérdeztem. A szót azonban mint mindig, akkor is ügyesen elterelte. Ha jól tudom, Victor korábban majmokat próbált bevonni kísérleteibe, de a hatóságok ezt megtiltották neki, emiatt egy kisebb botrány is kialakult, amely majdnem az állásába került. Sokáig állatkínzással vádolták, de hamar észbe kapott, és csak visszavonultan folytatta kísérleteit patkányaival. Ha sörözés, baráti beszélgetés közben éppen szóba került a téma, Victor mindig valahogy elterelte a szót.

Egyszer aztán sikerült kihúznom belőle néhány mondatot.

- Figyelj, Ádám.. Egy olyan dolgon kísérletezek, amely megválthatja az egész világot. Akár gyökerestül megrengetheti a természettudományokat. Szenzációs lesz, ha minden sikerül. – ámuldozott. Viszont vicces is!!!!!!! :D


Kábé ilyen ember ez a Victor. Teljesen tisztán beszél magyarul.

A bejegyzés trackback címe:

https://theroom.blog.hu/api/trackback/id/tr41588366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dharma 2009.12.10. 15:53:55

Mivel foglalkozhatott?
Genetika? Klónozás?

Victor egyébként román nemzetiségű?

ádám83 2009.12.10. 16:01:59

Ja, hát ő csak pszichologiát tanít

Az első évfolyamot Nyíregyházán kezdte, de utána visszament Erdélybe mert felvették Kolozsvárra!

Dharma 2009.12.10. 16:03:00

@ádám83: Victor román nemzetiségű?

L'âne Trotro 2009.12.10. 16:20:55

Nem lehet, hogy viktor feltalált egy teleportot, és téged beteleportált a szobába?

Szerintem biztos, hogy az egyetem pincéjének egyik elhagyatott cellájában vagy!

mqqq 2009.12.10. 16:25:03

Victor jó arcnak tűnik. Nem lehetne, hogy ő folytassa a blog írását? :D

ádám83 2009.12.10. 16:47:34

Haha!

Victor igen, ő román!

L'âne Trotro 2009.12.10. 16:54:44

Ádám!
Nem értek vmit:
- a nikkedböl következtetve te 83-ban születtél, azaz most vagy 25 éves.
- Azt irod, hogy viktorral kiskorotok óta ismeritek egymást, akkor gyanitom, hogy ö is kb ennyi idös.
Ha minden rendben ment, akkor legkorábban 23 éves korában végezte el az egyetemet, azaz most kb max a phd-jét csinálja.

Hogyan kutathat az egyetemen egyedül egy nagy horderejü, sok anyagi forrást igénylö témán? Manapság minden kutatási projekt sokszereplös!

ádám83 2009.12.10. 17:06:10

Jó de Victorral 5 év választ el minket! Ők egy ideig Nyíregyházán éltek, mert az apja középvezetői pozíciót kapott egy nagy cégnél! Egy utcában laktunk.

Később visszaköltöztek Romániába, majd elvégezte a Kolozsvári Egyetemet. Ő csak ezután jött Nyíregyházára! Ott elkezdte a fizika-matek tanári szakot, de nem tudott újra beleszeretni sem Nyíregyházába, sem Magyarországba, így visszament Kolozsvárra, hogy ott folytassa ezt a szakot.

De végül abbahagyta és elment Brassóra tanítani!

L'âne Trotro 2009.12.10. 17:09:44

@ádám83: Neked Huzsi22 a barátnöd? Vagy Viktornak?

weki 2009.12.11. 07:46:47

@L'âne Trotro: Ne már! Hagyd a történetet kibontakozni. Vannak kisebb csúsztatások, na és? Ez egy mese, bocs játék, akkor kezeljük már úgy. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb tudása szerint alakítja a történetet. Lehet, hogy ez neki az első ilyen próbálkozása. Ne vedd már el a kedvét.

Victor, szerintem egy pszichopata bipoláris egyén. Kettős személyiséggel és kettős élettel. Van egy ami nyilvános, amit mindenki láthat és az a jófej Victor.
De amikor bezárja a labor ajtaját olyan dolgokat tesz, amiket még a legközvetlenebb környezete is elfogadhatatlannak tartana. Ezért nem is osztja meg senkivel kutatásait.
Szerintem.

sebcsaba 2009.12.12. 16:46:43

@L'âne Trotro: Mondtam én hogy teleport, csak azt nem tudtam hogy ki találta fel.
theroom.blog.hu/2009/12/07/elp/fullcommentlist/1#c7927567
süti beállítások módosítása